Cserépfalu legszélső házait elhagyva hamarosan a Dél- Bükk talán legszebb és legérdekesebb völgyébe, a Hór – völgybe juthatunk. Mindjárt a völgy elején jelzés mutatja a Subalyuk barlang bejáratához vezető rövid kaptatót. A barlang híres leletei a Würm – kori kultúrrétegben talált kőeszközök, neander típusú koponyamaradványok, s a gazdag pleisztocén flóra – fauna.
A völgy peremén emelkedő Perpác (348 m) oldalán már szép sajmeggyes karsztbokorerdő kísér bennünket egészen az Ódorvárig. A legelterjedtebb növénytársulás a cseres – tölgyes, de gyakoriak a melegkedvelő tölgyesek és a hársas törmeléklejtő erdők is. A hűvösebb oldalakon, réseken kialakult sziklagyepes és sziklafüves lejtők ellentéteként.
A völgyben, a bükkzsérci leágazástól kb. két és fél km-re, Oszlán van a Bükki Nemzeti Park Dél- bükki kutatóbázisa. Ugyanitt található egy felújított, régi erdészlakásból kialakított tájház. A völgy bővelkedik florisztikai ritkaságokban. A mészkősziklákon a sokféle közönséges páfrányfaj között feltűnnek a Jávorka pikkelypáfrány felül fényes, sötétzöld, alul sűrűn molyhos levelei. A sekély talajú szilás erdők mogyorócserjés szegélyén már áprilisban sárgállnak a kúszó indájú Waldstein – pimpó apró virágai. Az itteni szurdokerdők jellemző növénye a nadragulyához hasonló virágú Scopoli – füve.
A utolsó jégkorszak utáni melegebb klímájú fázis tanúja az ernyős virágzatú sulytár.
Az Ódorvár a Dél- Bükk legszebb kilátópontja. Bámulatos, hogy ilyen szűk területen mennyire ellentétes jellegű növénytársulások torlódtak itt össze. A déli kitettségű meleg sziklák gyepét a deres csenkesz alkotja. E fajgazdag sziklagyepek karszt bokorerdőkkel váltakoznak, melyekben göcsörtös törzsű, öreg sajmeggyeket láthatunk. A gerinc sziklás peremén a gyöngyvessző cserjése a társulásalkotó. Az északias fekvésű, hűvösebb sziklákon a magyar nyúlfarkfű a gyepalkotó.
A völgy alján hegyi gólyahírben és mentafélékben gazdag patak menti társulás helyezkedik el. A Hór-völgy állatvilága is rendkívül gazdag. Talán itt fordul elő egy helyütt a legtöbb, a Dél- Bükkre jellemző melegigényes szubmediterrán és pontomediterrán jellegű fajokból. A völgy hűvösebb, szurdokjellegű, árnyas részein viszont már megjelennek a hegység montán övezetére jellemző magas középhegységei, sőt egyes kárpáti fajok is.
A Bükk központi részéhez képest kevésbé ismerjük a Dél-Bükk madárvilágát, de az eddigi gyér adatokból is kiderül, hogy mennyire változatos. Ritka, fokozottan védett ragadozó madaraink közül számos fajt figyelhetünk meg rendszeresen a völgy fölött. Kiemelkedő természeti értéket képviselnek ezek közül a kerecsensólyom, a parlagi sas és a törpesas. Ha szerencsénk van, különösen az Ódorvár környékén gyönyörködhetünk a magasban keringő példányaikban. Aránylag gyakori itt az egerészölyv és rendszeresen találkozhatunk a hozzá meglehetősen hasonló darázsölyvvel is. E fajok a nagyobb kiterjedésű, zavartalanabb erdőkben költenek, táplálékukat viszont zömmel a nyílt területeken szerzik. Úgyszintén ember nem járta erdőségek ritka költőfajta a fekete gólya.
A völgy faunájának délies színezetet ad néhány madárfaj előfordulása. A völgy bejárata körül, kopár, köves helyeken megfigyelhető a hantmadár. Feltételezhetően költ a völgy elején a ritka, mediterrán jellegű hajszos sármány. Minden erdőtípusban gyakori faj a mesterségesen is telepíthető örvös légykapó. Úgyszintén közönséges faj a közép fakopáncs. Feljebb, a völgy sziklás részein, a patak mentén láthatjuk a hosszú farkú, fürge mozgású hegyi billegetőt. A völgy emlősfaunája a Dél- Bükkre általában jellemző képet mutatja. Főleg a téli időszakban gyakori itt a hegység összes nagyvadja, különösen a Bükkbe több ízben sikeresen telepített muflon. Rejtett életmódja miatt ritkán kerül szem elé a vadmacska. Gyakori viszont a sün és az ún. kisemlősök számos faja, így az erdei cickány, sárganyakú erdei egér és a mogyorós pele.