A Hór - völgye kapujában található Cserépfalu már évezredek óta lakott település. A falu – 1248-ból származó első okleveles említése alapján – 1998-ban ünnepelte fennállásának 750. évfordulóját, jóllehet története a XII. század elejéig nyomon követhető.
Alapítója egy délvidéki származású birtokos, Crispinus (Csrepinus) lehetett, s a község nevét is tőle örökölte. A XIII. század elején már Katapán egri püspök tulajdona lett, akinek a halálával a birtok a püspökségre szállt. Az egri püspökség tulajdonosi jogát előbb II. András, majd IV. Béla, s végül 1326-ban Károly Róbert is megerősítette, jóllehet Nagy Lajostól (vagy Károly Róberttől) már királyi ( királynéi) birtokként tartják számon. Árpád - kori templomáról 1332-ben kelt okiratban olvashatunk először.
Anjou – korban épült Cserépvárát még Zsigmond idején is királyi (királynéi) várként tartják számon. 1443-ban I. Ulászló Berzeviczi Pohárnok Istvánt iktatja a Cserépvára és a falu birtokába, amely 1462-ben bekövetkezett halálával Rozgonyiak kezére szállt. 1495-ben a falu birtokosa már Hédervári Ferenc , 1523-ban pedig II. Lajos a Báthoryak kezébe adja. A Báthoryak nyomán Cserép lakói valószínű már az 1560-as évektől áttértek a református hitre. Eger eleste után , 1596-ban Cserépvára ellenállás nélkül, bár csak időlegesen került török kezére.
A XVII. – XVIII. században a földesúr személye gyorsan változott. A bedegi Nyáriak után Homonnai – Drugeth Zsigmond és felesége Eszterházy Mária birtokolta. Őt követte az Orlik család, majd a L’Hullier, a Forgách és az Eszterházy család.
Az egri püspök Szalai Barkóczy Ferenc 1753-ban szerette volna visszaszerezni Cserépfalut, kísérlete azonban csődöt mondott. A XIX. század elején már Dessewffi Ferenc a földesúr. Halálával az uradalom a koronára szállt, majd hitbizománnyá válásával először a Koháryaké, majd Szász-Coburg Góthai hercegi uradalom lett egészen 1945-ig.
A háború okozta népességcsökkenést a Rákosi rendszer parasztságellenes politikája ellenére még kiheverte a település. A mezőgazdaság „szocialista átszervezése” azonban már a népességszám rohamos csökkenését eredményezte ’60-as évtizedben. Ezzel párhuzamosan megindult a település elöregedése is.
A falu megtartó ereje a rendszerváltás után néhány évvel ismét növekedni kezdett. Ennek kézzelfogható jelei a nagy volumenű infrastrukturális fejlesztések (vezetékes víz, szennyvízcsatorna hálózat és gázvezeték kiépítése) és a vállalkozói kedv megélénkülése (pl.: falusi turizmusba számos család bekapcsolódott). Ennek nyomán nőtt a faluba költözők száma. Az üresen álló házak iránti kereslet megnövekedése azonban elsősorban a rekreációs célokat szolgáló „hétvégi házak” elszaporodásával hozható kapcsolatba. A rendszerváltás után bekövetkező kedvező változásokat és az Európai Unióba való belépés perspektíváját tekinthetjük legfőbb biztosítéknak Cserépfalu hosszú távú fennmaradásának.